Herics István
avagy a Láthatatlan Akarat, egy személyes zenei projekt…
Több mint egy évtizednyi csend, házasság és három gyermek születése után tértem vissza a zenéhez. Őszinte, saját dalszövegekből és otthon feljátszott gitárdallamokból, programozással és AI segítséggel építem a saját világomat, ahol a belső harcok, emberi törések és kötődések kapnak hangot.
A dalaimon keresztül nem történeteket szeretnék mesélni, hanem valódi érzéseket és arra a sokszor elfojtott belső világra rámutatni, amelyet ma rengetegen magukban hordoznak.
Remélem, hogy a dalaim és szövegeim bennetek is hagynak majd valamit:
egy érzést, egy emléket vagy akár egy gondolatot, amit magatokénak érezhettek.
A történetemről, miért programozom a zenét, illetve az AI használat okairól lejjebb olvashattok.
A lezárástól a kezdetekig
Tizenévvel ezelőtt egészségi okok miatt abba kellett hagynom az éneklést, és vele együtt a gitárt is letettem. Elfojtva minden gyerekkori álmomat, belecsúszva a felnőtt hétköznapokba és az IT világába, sokáig azt hittem, a dalaim örökre befejezetlenül maradnak.
Közben megházasodtam, megszületett három gyönyörű leányom.
Ez idő alatt emberek fotózása váltotta fel az éneklést és a gitározást. Évekkel később sikerült megteremtenünk a saját, igazi „falusi” családi otthonunkat — hitellel a vállunkon magunk mögött hagytuk kis lakásunk emlékeit és kompromisszumait, a nagyvárosi hétköznapi küzdelmeket pedig lassan felváltotta a kertészkedés, a csendesebb esték és az az élet, ahol újra meg lehet hallani a saját gondolatainkat.
Valahol ezek között telt el az élet, csendben háttérbe szorítva mindazt, amit gyerekként a zenéről álmodtam.
Most újra írok.
A saját szövegeimből, gitárral feljátszott dallamaimból és saját zenei világomból, programozás és AI segítségével formálok dalokat — mert bár a hangom megkopott és már nem énekelhetek, úgy tűnik, a belső Láthatatlan Akarat megmutatta: a zene iránti vágy nem megsemmisíthető.
Ez a vágy egy olyan erő, amely lassan, repedéseken át töri darabokra a lelket, ha valaki túl sokáig próbálja elfojtani önmagában.
A dalaim többnyire éjszaka születnek — csendből, gondolatokból és (gyakran) kimondatlan érzésekből.
IT világból jövök, ezért a szövegeimben keveredik a programozói kódok rendje és a belső káosz, valamint a sötét éjszakák hangulata és a mai világ látképe az emberi törésekkel és kötődésekkel.
Nem történeteket akarok mesélni, inkább érzéseket és állapotokat előhívni. Azokat a csendes harcokat, amelyeket én is és sokan magunkban hordozunk, még ha nem is beszélünk róluk.
A zenében valahogy mindig ugyanoda jutok vissza: sötétség, repedések, tükrök, álmok, emlékek — és ahhoz a kérdéshez, hogy mitől tudunk emberek maradni.
További dalok hamarosan.
„Hiába fürösztöd önmagadban,
— József Attila
csak másban moshatod meg arcodat.”