Láthatatlan Akarat

Kivonás

„Kivonás” egy sötét, átokbeszéd-szerű dal a lassú emberi lecsupaszításról: arról az állapotról, amikor már nem ütnek, mert elég, hogy nincs hova esni.

A szöveg nem nyílt lázadásként, hanem kopár, belülről mormolt ítéletként szólal meg — a mindennapi kiszolgáltatottság, a jelenlegi társadalmi helyzet, a pénzhiány, a munka és a lelki kifosztottság nyelvén. Egy világban, ahol a „nagyobb erő” nem látható, mégis minden mozdulatot irányít: a pénz.

A zenei világ mongol ihletésű, sötét törzsi atmoszférára épül: mély, torokhangszerű vokálokkal, mongol hangszerekkel és feszes, rituális lüktetéssel. A dal a magyar nyelv kemény, szikár hangzását egy átokbeszéd atmoszférájába helyezi, így válik modern társadalmi dühből épített rituális énekké.

Magyar nyelvű, sötét nomád metal-vízió — valahol az átok, a sirató és a társadalmi vádirat határán.

A dal az alábbi platformokon hallgatható meg:

Ha tetszett, örülnék, ha megosztanád másokkal is:

Kivonás

Nem kérdezték, mennyit bírsz.
Csak várták, mikor törsz meg.
Nem ütöttek, nem is sírsz,
csak tudták, mitől rettegsz.

Nem nyújtja kéz - mégis kiveszik.
Nem szól a szó - mégis elveszik.
A tested még hordja, ami már eltűnt,
a lelked már nyomja, ami rég megszűnt.

Reggel számolsz - de nem pénzt: napot.
Egyél-e ma, vagy várja meg holnapod?
Ruha a gyereknek - vagy pár falat?
Jön az éhség - csak legyen egy darab.

Dolgozol. Nem tudod, kiért.
A mozdulat már nem emlékezik rád.
Hajtod a napot, nem kapsz babért,
és valaki közben számol tovább.

A pénz nem szám, csak kihűlt vonal,
ami köréd zárja némán a rendet.
És minden nap egy újabb oldal,
amit nem te írtál, és nincs benne helyed.

Nem ütnek. Nem kell már hozzá.
Elég, hogy nincs hova esni.
A föld kopár, és nincs más alád,
ami össze tudna szedni.

A bolt tele van - te üres vagy.
A fény világít - téged elhagy.
Nem rend ez. Csak megszokás:
amit elvesznek - az te vagy magad.

A hangod torz - visszhang a mélyben.
Egy szó nélküli száj nyel tovább.
És minden szó, amit kimondanál,
előbb tartozik - aztán letérdel.

A tested mozog. De nem te viszed.
Csak visznek rajtad keresztül.
És mikor már elmúlt a hited,
csak hordozod, ami megfeszül.

Nem kérdezel már. Nem is remélsz.
És mikor már nincs, amit elvegyenek,
csak az üres mozdulat marad.
Akkor látod: nem maradt semmi benned.

Nem ütnek. Nem kell már hozzá.
Elég, hogy nincs hova esni.
A föld kopár, és nincs más alád,
ami össze tudna szedni.

Te lettél az, ami itt marad.